Csináld magad SZJA bevallás egyéni vállalkozóknak

SZJA bevallás 1553 nyomtatvány

1. rész

Ha úgy döntöttél, hogy magad ugrasz neki az adóbevallásodnak

Az SZJA bevallás, hivatalos nevén az 53-as adóbevallási nyomtatvány, kitöltése nem kis feladat. Már hosszú évek óta borzolja a békés lakosság kedélyét. A bevallás idejére ugyanis az állampolgár egy kis időre adózóvá változik – legalábbis a törvény szemében – és ez a mágikus transzformáció álmatlan éjszakákat, bússzús napokat, valamint az utolsó napon a posta előtti ácsorgással elvesztegetett értékes órákat jelent.

Egy adóbevallás két arccal

Az SZJA bevallás az év során két hullámban „támad”. Az első bevallási határidő, amely az SZJA szerint adózó egyéni vállalkozókat érinti, február 25., a második, amely minden más adózót érint, május 20.

Jelen írásunkkal az egyéni vállalkozók munkáját kívánjuk megkönnyíteni, hogy eleget tudjanak tenni 2015-ös adóbevallásuk kitöltésének.

Kiknek ajánljuk?

  • Olyan kisebb egyéni vállalkozóknak, akik maguk szeretnék elkészíteni a bevallásukat
  • Olyanoknak, akik nem vállalkoznak erre a feladatra, csak szeretnék átlátni a bevallás kitöltésének menetét
  • Az adózás alapjait tanulóknak, kezdő könyvelőknek munkájuk segítése érdekében

Az adóbevallás elkészítésének lépései

SZJA bevallásod az alábbi főbb lépések sorozatának eredményeként fog előállni és végleges, szabály- és jogszerű formát ölteni:

  1. Előkészület
  2. Az egyéni vállalkozásod könyvelése
  3. Zárás
  4. Az adóbevallás kitöltése
  5. Az adóbevallás benyújtása

Előkészületek

Az alábbiakra lesz szükséged:

  • Toll, üres papír
  • Számítógép, Windows, Java, internet
  • ÁNYK (Általános Nyomtatványkitöltő Program – Java kell hozzá!), ha ez nincs meg, akkor letöltheted a NAV honlapjáról a nav.gov.hu címen
  • A 1553-as SZJA bevallási nyomtatvány. Ezt az ÁNYK letöltése után a NAV honlapjáról vagy az ÁNYK Szerviz -> Frissítések -> Újdonságok menü alatt tudod letölteni. Utóbbi esetben a „Név” oszlop szerint rendezd a táblát, keresd meg a 1553-as nyomtatvány és segédletet, mindkettőt jelöld ki, és töltsd le
  • Saját ügyfélkapus hozzáférés (ha benyújtani nem akarod, akkor nem)
  • Minden vállalkozásoddal kapcsolatos papír (bejövő, kimenő számlák, nyugták stb.)
  • A vállalkozásod tárgyévi (az az adóév, amelyről az adóbevallást készíteni fogod, jelen esetben 2015)
  • Türelem

Az egyéni vállalkozásod könyvelése

Az első és legfontosabb dolog, hogy az egyéni vállalkozásod adóévét le kell könyvelned. Ha ez nincs meg, az nem jó hír. Mit tehetsz ilyenkor?

Ha a vállalkozásod, nem ÁFÁ-s, nincs vele semmilyen különös probléma, kevés számú és egyszerű gazdasági eseményei voltak, akkor ez viszonylag könnyű feladat. Azonban ha a vállalkozásod ennél bonyolultabb, akkor ne sajnáld rá a pénzt, és inkább fordulj szakemberhez, mert nagyobb kárt okozhatsz magadnak, mint hasznot.

Mit kell elkészítened? Az ún. pénztárkönyvet. Mi ez? Valójában egy egyszeres könyvviteli (pénzforgalmi szemléletű) nyilvántartás, ahol a gazdasági események akkor kerülnek könyvelésre időrendi sorrendben, amikor azok pénzmozgással (pénztár, bank) is járnak. Tehát pl. az átutalásos számládat csak akkor kell könyvelni, amikor azt kifizették neked. Ez persze a beszerzéseidre is igaz.

A pénztárkönyv mellé egy sor másik nyilvántartást is vezetned kell, amelyek közül a legfontosabbak:

  • Tárgyi eszközök, immateriális javak (jogok)
  • Vevők, szállítók (kimenő és bejövő átutalásos számlák)
  • Egyéb követelések és kötelezettségek nyilvántartása (pl. adók nyilvántartása)
  • ÁFA analitika (részletes ÁFA nyilvántartás)

A pénztárkönyvi könyvelés

A pénztárkönyvben ún. rovatszámos könyvelés zajlik. A rovatszámok olyan kódok, amelyek a felmerült gazdasági tételeket jellegüknek megfelelően csoportosítják (pl. anyagköltség, bér, vállalkozói kivét stb.).

A gazdasági eseményeket, ezzel együtt a rovatokat, 4 nagyobb csoportba lehet sorolni:

  • Adóalapot érintő bevételek
    • Árbevétel
  • Adóalapot nem érintő bevételek
    • KP felvét bankból
    • Kapott kölcsön
    • Levont adók, járulékok
  • Költségek
    • Anyagköltség
    • Szolgáltatások
    • Bérköltség, bérjárulékok
    • Vállalkozói kivét
  • Adóalapot nem érintő kiadások
    • KP befizetés bankba
    • Kölcsön nyújtása
    • Tárgyi eszköz beszerzése
    • ÁFA befizetése
    • Levont adók járulékok befizetése

A tárgyévi értékcsökkenési leírás nem kerül könyvelésre, hanem azt a tárgyi eszköz nyilvántartás alapján kell az adóbevallásba beállítani.

Kell-e speciális program a pénztárkönyv vezetéséhez? Nem, de ajánlott. Amennyiben ilyen nincs, akkor Excel táblában is elkészíthető, illetve nyomtatvány boltokban is kapható erre a célra egy füzetszerű valami.

A pénztárkönyved adattartalma

A pénztárkönyvedben az eseményeket időrendi sorrendben rögzítsd, Excel táblás megoldás esetén a sorba rendezés ezt elvégzi helyetted.

Az alábbi minimális adattartalmat érdemes produkálnod:

  • Dátum
  • Bizonylatszám
  • Partner
  • A gazdasági esemény leírása
  • Rovatszám
  • Nettó összeg
  • ÁFA
  • Bruttó összeg (kiadás vagy bevétel)
  • Érintett pénzeszköz (pénztár, bank)
  • Esetleg: pénztár egyenleg, bank egyenleg

Ha mégis elakadnál

Ha bármelyik ponton belezavarodnál az adóbevallásba, inkább kérj segítséget! Szívesen állunk rendelkezésedre, ráadásul a fiatalos személet és hozzáállás mellett, gyors hatékony és igen kedvező árú megoldást kínálunk.

Adóbevallás, könyvelés, elektronikus és nyomtatott formában is átadva mindösszesen 14 500 Ft+ÁFÁ egyszeri díjért.

(A díj csak akkor magasabb, ha jelentős bizonylatmennyiség van, vagy bonyolultabb gazdasági események merültek fel, de ezt az első ingyenes konzultáció alkalmával tisztázzuk)