1. Ha üzlettársunk vagy társaink vannak, mindig törekedjünk az együttműködésre és a közös megegyezésre
A cég megszüntetésének előfeltétele a tulajdonosok teljes egyetértése. Ezt lehetetlen hatékony kivitelezni, ha a felek között vita van. Ilyenkor általában jogi képviselőt hívnak, vagdalkoznak a hajdani üzlettársak.
Ez nem kevés költség, tekintettel arra, hogy egy ügyvéd személyes megjelenése 20 000 Ft-nál indul, és akkor baráti árról beszélhetünk.
Ráadásul ehhez még hozzá kell számolni az ügy vitelével kapcsolatos alap- és tanácsadási díjat, ami akár a 100 000 Ft-os nagyságrendet is könnyen elérheti – minden vitatkozó fél esetén.
2. Még a végelszámolás kezdete előtt kérjünk tanácsot szakembertől és nézessük át a cég könyvelését
Mielőtt a végelszámolást bejelentenék, feltétlenül érdemes egy kötetlen tanácsadás keretében tapasztalt szakember véleményét kikérni.
Sose hagyatkozzon kizárólag ügyvéd véleményére! Az ügyvéd a végelszámolás során a kötelező jogi képviselet miatt szükséges, illetve egyfajta szakmai kontrollt jelent, azonban nem számviteli vagy adózási szakember.
A könyvek átnézése elengedhetetlen ahhoz, hogy a végelszámolásról megindításáról megfelelő döntést hozzunk. Amennyiben ugyanis a társaság vagyona nem fedezi a kötelezettségeit, úgy a végelszámoló köteles felszámolási eljárást kezdeményezni, aminek hátrányos jogi következményei (ügyvezetői, tagi eltiltás), és többletköltségei vannak.
3. Inkább a „hagyományos” és ne az egyszerűsített végelszámolást válasszuk
Az egyszerűsített végelszámolásnak nincsenek kiemelkedő előnyei, hátrányai azonban annál inkább. Sem nem gyorsabb, sem nem olcsóbb, összességében inkább csak a nevében egyszerű.
Kisebb, tartozásmentes cégeknél ez az eljárás is megfelelő, azonban ezzel kizárja a kötelezettségek vitatásának lehetőségét. Amennyiben egy újonnan bejelentett hitelező igényt vagy egy meglévőt vitatni kíván az eljárás során, úgy „normál” végelszámolásra kell áttérnie, ami jelentős költséget jelent.
Ügyfeleinknek ezért általában nem ajánljuk az egyszerűsített végelszámolást.
4. Már a végelszámolás előtt készítsük el a zárómérleget
Már a végelszámolás ügyvédi bejelentése előtt érdemes elkészíteni a végelszámolás előtt időszakra vonatkozó záró beszámolót és záró leltárt, valamint a kapcsolódó adóbevallásokat.
A törvény erre 30 napos határidőt ad, de ez igen szűk határidő, ezért érdemes a munka elébe menni.
Külön előny a korai zárásnak, hogy így már a végelszámolás hivatalos megindítása előtt teljes és tiszta kép nyerhető a vállalkozás pénzügyi és adózási helyzetéről.
Ezen a ponton – pl. súlyosabb könyvelési vagy adózási hiányosságok esetén – még költségmentesen lehet dönteni a végelszámolás elhalasztásáról.
Amennyiben már a végelszámolás bejelentésre került, akkor ezt csak ügyvédi költség árán tudjuk megváltoztatni, sőt, a legtöbb esetben nem tudják törölni a bejelentést, így a végelszámolás megindítottnak és lezártnak, a vállalkozás pedig újra élőnek lesz tekintve a hatóságok által, ami egy csomó bevallás és beszámoló felesleges elkészítését eredményezi.
5. Minden aprónak tűnő szabályt és határidőt be kell tartani
A látszólag „pitiáner” előírások súlyos büntetések kiszabását eredményezhetik, ezért ha a végelszámolás egyszer már elindult, akkor a legjelentéktelenebbnek tűnő ügyet is haladéktalanul rendezzünk, illetve minden határidőt tartsunk be.
További kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal. Első konzultációnk ingyenes.
Web: www.whisperingtree.hu
E-mail: whispeirngtree@gmail.com
Tel: +36 20 548 4103
Ha tetszett a cikk, kérem, segítse munkánkat egy kedveléssel vagy megosztással.