Cégmegszüntetés – a legrosszabb ősz
Az idei ősz minden idők legrosszabb három hónapja lett a magyar cégstatisztikában: havi átlagban 4861 cég szűnt meg Magyarországon ebben az időszakban. Ha decemberben a szokásos év végi visszaesés ellenére újabb 3500 céget töröl a cégbíróság, 50 ezer fölé emelkedik a megszűnt vállalkozások száma 2015-ben.
Mi lehet a sok cégmegszüntetés oka?
„A mostani kiugróan magas megszűnési ráta az adóhatóság és a cégbíróság 2014 nyarától idén nyárig tartó erőfeszítésének eredménye, amelynek keretében megkísérelték kiszűrni a cégvilágból az adminisztratív kötelezettségeiket nem teljesítő vagy a tulajdonosok által teljesen magukra hagyott vállalkozásokat” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs vezetője.
Az igazgató szerint a hatóság aktív kényszertörlést elrendelő kampánya sikeres volt, több tízezer bizonytalan hátterű, sokszor közterheket sem viselő vagy csak számlázási célokat szolgáló vállalkozást szüntettek meg, így mostanra egy erősebb lábakon álló cégvilág néz szembe a gazdasági kihívásokkal. „2013-ban még 604 ezer működő vállalkozásról beszélhettünk országszerte, számuk mára 570 ezer alá apadt, miután sokkal kevesebb céget alapítanak, mint amennyi megszűnt ez elmúlt másfél évben. A megmaradtak azonban összességükben valamivel jobb likviditási helyzetben vannak, nagyobb forgalmat realizálnak, és eredményesebben működnek, mint korábban.”
A felszámolási eljárások száma viszont csökken
Az igazgató vélekedését alátámasztja, hogy míg 2011–12-ben évente több mint 20 ezer vállalkozással szemben indult felszámolási eljárás, számuk idén várhatóan nem éri el a tízezret sem, hiszen november végéig összesen 9200 ilyen eljárást tett közzé a cégbíróság. „A kedvező trend ellenére hátradőlni nem lehet: továbbra is rendkívül fertőzött és elaprózott a hazai cégstruktúra” – véli Pertics Richárd.
(Opten nyomán)