Főbb adóváltozások 2021

Változik az adózás 2021-től

Ahogy azt megszokhattuk, az új év egyben új adózási szabályokat is jelent. Nincs ez másként 2021-ben sem.

Visszatekintve nem mondhatjuk, hogy a 2020-as év nem bővelkedett változatos eseményekben. Megéltünk egy koronavírus-járvány két hullámát is, amelyből a második jóval erősebbnek bizonyult, és amelynek – a jelen bejegyzés megírásakor – még a végét sem látni.

A pandémia nem kis hatást gyakorolt a gazdaságra is, amit az adózás évközi változásai, a rendkívüli rendeleti szabályok bevezetése is tükröz. Ezért elkerülhetetlen, hogy a 2021-es adóváltozásokkal együtt taglaljuk a 2020-as főbb változásokat is.

A koronavírustól függetlenül is jelentős változások lesznek az adózás területén 2021-től kezdődően. Nem kevés újdonságra számíthatunk a KATA-ban, a KIVA-ban és az ÁFÁ-ban is.

Személyi jövedelemadó változásai 2021

Az SZJA legfontosabb változásai is a járványhelyzethez kapcsolódnak. A legtöbb embert talán:

  • a személyi kedvezményhez
  • az egészségügyi szolgáltatási járulékhoz
  • a járványügyi szűrővizsgálathoz

kapcsolódó adóváltozások érintik.

Személyi kedvezmény

A személyi kedvezmény (súlyos fogyatékosság kedvezménye) ezentúl adóalap kedvezményként vehető figyelembe. A magánszemély az összevont adóalapot csökkentheti vele majd a minimálbér harmadának megfelelő összeggel.

Egészségügyi szolgáltatási járulék

Adómentes 2020. július 15-től a magánszemélyt terhelő, de más által átvállalt egészségügyi hozzájárulás.

Járványügyi szűrővizsgálat adómentessége

Mentes a személyi jövedelemadó alól a védőoltás és a járványügyi szűrővizsgálat, amelyeket a kifizető biztosít.

Kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) változásai 2021

Kisadózóként bejelenthető személyek száma

Egy magánszemélynek kizárólag egy KATA-s jogviszonya lehet egyszerre. Tehát, ha valaki egyéni vállalkozó és Bt-s beltag is KATA adózás mellett, úgy kizárólag az egyik jogviszonyra való tekintettel lehet bejelentve.

Kapcsolt vállalkozástól származó bevétel különadója (40%)

Igen fontos változás a KATA-ban 2021-től, hogy amennyiben a KATA-s adózó a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény (TAO törvény) szerinti kapcsolt vállalkozástól szerez bevételt, úgy azt összeghatártól függetlenül 40% adó terheli.

Belföldi kifizető esetén a különadó a belföldi kifizetőt terheli, tehát a céget, amely a KATA-s vállalkozásnak fizet. Külföldről származó bevétel esetén az adó a KATA-s vállalkozást terheli, de csak a bevétel 71,42 %-a után.

Az így keletkező KATA-t a bevétel hónapját követő 12. napig kell megállapítani és megfizetni.

A 3 millió forintot meghaladó bevételek különadója (40%)

Ami talán a legnagyobb változást hozza a KATA-s vállalkozások körében, mivel széles kört érint, az az ugyanazon kifizetőtől származó, egy adóévben a 3.000.000.-Ft-ot meghaladó bevétel után fizetendő 40%-os különadó.

Belföldi kifizető esetén az adó a kifizetőt terhelni, külföldi kifizető esetén pedig magát a KATA-s vállalkozást, azonban utóbbi esetben csak a bevétel 71,42%-a után.

Az adót legelőször azt a hónapot követő 12. napig kell bevallani, amikor az értékhatár átlépés történt. Ezt követően az egész hátralévő adóévre az ugyanezen kifizetőtől származó bevétel után a különadót minden hónapban be kell vallani és fizetni.

Összességében a két 40%-os különadó hasonló elvet követ, és jelentős számú KATA-s vállalkozást érinthet hátrányosan. Öröm az ürömben, hogy a 40% különadó alá tartozó bevételek nem számítanak bele a 12.000.000.-Ft érves KATA értékhatárba.

A Társasági adó változásai 2021

Fejlesztési tartalék

A fejlesztési tartalékkal értékhatár nélkül csökkenthető lesz a társasági adóalap.

Kisvállalati adó (KIVA) változásai 2021

KIVA értékhatár

2020. december 1-től a KIVA értékhatárát jelentő mérlegfőösszeg 1 milliárdról 3 milliárd forintra emelkedik.

KIVA mértéke

A KIVA mértéke 2021. január 1-től 12%-ról 11%-ra csökken.

ÁFA változások 2021

Bevallástervezet

2021. július 1-től a NAV összeállítja az dózók ÁFA bevallástervezetét, amely akkor válik „élővé”, amennyiben adózó elfogadja azt a bevallás határidejéig.

Lakingatlan kedvezményes kulcsa

2021-től ismét 5%-ra mérséklődik az új építésű lakások ÁFA kulcsa. Többlakásos társasház esetén 150 négyzetméter alatt, egylakásos lakóépület esetén 300 négyzetméter alatt lesz alkalmazható a kedvezményes általános forgalmi adó kulcs.

A kedvezményes kulcsot a 2021. január 1 és 2022. december 31. közötti időszakban teljesített ügyletekre kell alkalmazni azzal, hogy új építésűnek fog minősülni az a 2026. december 31-ig értékesített ingatlan is, amely 2022. december 31-ig építési engedélyt kapott, vagy az egyszerűsített bejelentés szabályai szerint azt bejelentették.

On-line számla adatszolgáltatás

2021-től már minden kibocsátott számláról adatot kell szolgáltatnia az adózóknak. Az előleg számlákról bővített adatokat kell szolgáltatni, nem csak a különbözetet lejelenteni.

Kötelező banki terminál

Kötelező lesz bankkártya elfogadó terminált is üzemeltetnie azon adózóknak, akik nyugtaadási kötelezettségüknek pénztárgép útján tesznek eleget.

Munkaerőkölcsönzés fordított ÁFÁ-ja

Megszűnik a fordított adózás a nem építőipari munkaerőkölcsönzés tekintetében.

Helyi adó változásai 2021

Adóelőleg feltöltés

Jó hír, hogy már a 2020-as adóévben megszűnt az adó feltöltési kötelezettség.

Helyi adó elengedése

A rendkívüli járványhelyzetre való tekintettel a kormány a helyi adók felének eltörlése mellett döntött.

Társadalombiztosítás (TB) változások 2021

Szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) változásai 2021

A SZOCHO mértéke 15,5%-ra csökkent már 2020. július 1-től, 2021-től pedig új kedvezmények is igénybe vehetők.

“Főbb adóváltozások 2021” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva